2016. május 6., péntek

A hajbeültetés eredménye egy igazi önbizalom bomba

Sziasztok, üdvözlöm a HairHungary-t és mindenkit aki hajbeültetésen vett részt, arra vár, vagy épp gondolkozik rajta. Külön köszönetet szeretnék mondani az orvosomnak és a kedves asszisztenseinek, akik újjá varázsolták a hajvonalam.

Hajbeültetés előtt és utána (front vonal)
Elérkeztem a 12. hónaphoz, tehát egy éve volt a hajbeültetésem és nagyon meg vagyok elégedve. Jobban már vélhetően nem dúsul a hajam, bár egy hónapja még elég sok mini hajat pillantottam meg a hosszú hajszálak között. mára azonban véglegesnek mondható a folyamat.

Hajbeültetés előtt és utána (fejtető)

Hajbeültetés előtt és utána (oldalról)
Látható, hogy a fejtetőről készült képen még dúsításra váró terület is van, amit tervezek is, de egyelőre még nem tudom pontosan mikor. Hozzávetőleg további 2-3000 hajszál már egy szuper végeredményt fog adni a fejtetőmnek. Jelenleg kb. 3-4 cm-es a hajam, elől természetesen kicsit felfelé állnak a szálak, így fésülési gondjaim nincsenek. Csak beletúrok két kézzel és máris kész a frizura.

Semmilyen panaszom nincs, minden gyógyult és nyoma sincs a mikro szurkálásoknak, amiket a beültető eszköz okozott. Egyszerűen hihetetlen! Mindenkinek merem ajánlani a hajbeültetést, mert az ember életet változtatja meg, egy igazi önbizalom bomba!

Remélem mihamarabb újra írhatok ide a fórumra, akkor már a 2. sűrítő beavatkozásról.

Várom a nyarat, a meleget, és a tengert!  (talán eljutok oda is)


2016. március 17., csütörtök

Tudom hogy még dúsul...

Sziasztok Kedves HairHungary és kedves blog olvasók!  Már egy jó ideje nem jelentkeztem, aminek több oka volt. Ünnepek, munka, és persze a hajamat illetően sem volt nagy újdonság. Úgy gondoltam érdemesebb pár hónapot kihagyni és így talán a változás láthatóbb, észrevehetőbb.

Most vagyok a 10. hónapban, azaz pontosan 10.5 hónapos lesz a hajam. Kicsit rövidebbre vágattam, és sajnos mások illetve saját észrevétel alapján is úgy látszik mintha megritkult volna a beültetett terület illetve a régi hajam is picit mintha ritkult volna. Ennek több oka is lehet. Bevallom, kondizok és ehhez izomtömeg növelőt is szedek, de semmilyen más erős szert nem, semmi szteroid vagy mega cucc. Normál Protein és mellé egy Creatine nevű port, ami mint megtudtam felelős lehet a beültetett területen lévő haj ritkulásáért is, bár a Klinika egyik orvosával konzultálva kicsit megnyugodtam, hogy ez nem nagyon lehetséges.

Hajbeültetés után 10 hónappal



A haj ritkulásának oka inkább afféle ciklusosság ami történhet a beültetés után 8-9 hónapban is. Én arra gondoltam, hogy esetleg az a haj amely a beültetés után közvetlenül nem hullott ki, az lehet hogy mostanra gondolta úgy, hogy kihullik. Remélem a „hagyma urak” új hajszalakat növesztenek hamarosan. Lehet ez afféle kora tavaszi "vedlés" is.
Közelről nézve tükörben egyébként nagy örömömre megpillantottam jó pár mini új hajat, vastagot illetve vékonyat egyaránt. Tehát tudom, hogy még dúsul. De hát egyébként is legyünk őszinték, még hivatalosan is van 2-3 hónapom a végleges eredmény eléréséhez.
Mielőtt most még levágattam volna a hajam elég nagy volt már, így hosszabb hajjal bizony jóval dúsabbnak tűnt.  Egyértelműen látható hogy kétoldalt még ritkácska, azokra a részekre tervezek majd egy sűrítő beavatkozást, egy második felvonást! Hozzávetőleg 3000 hajszállal teljesen természetessé válna, de ez meg odébb van.
Hajamra nagyon vigyázok: hidegben sapka, nem zselézem, nem szárítom hajszárítóval. Remélem most is írtam pár hasznos dolgot az esetleg még hajbeültetés előtt állóknak.

Legközelebb a 13. hónapban mindenképpen jelentkezem!  Addigra talán kitavaszodik! Jó meleg lesz!  Üdvözlet!

2015. november 16., hétfő

A hajbeültetés eredmény félidejében

Fél év telt el a hajbeültetésem óta, jó ideje nem vágattam le a hajam, hagytam, hadd nőjön. Az eredmény is jobbnak latszik hosszabb hajjal. Panaszom csupán annyi, hogy a beültetett részen kicsit korpásodik, de már kezelem.

A hajam elég szépen alakul, bár még van 6 hónapom hátra a hajbeültetés végeredményéig, tehát hozzávetőleg 15-20%-al tovább dúsulhat, meglátjuk. Ismerőseim mind dicsérik egyre dúsabb hajzatom, ami igen nagy "ego-bomba" számomra.

Hajbeültetés után 6 hónappal

A beültetett rész már így is szép fedést biztosít, de ez még tovább dúsul

Hajbeültetés után fél évvel


Ami a hajápolást illeti, én nem zselézem, vagy festem, próbálok rá vigyázni. Egészségesen élek és továbbra is hiszek az élesztő hatásában amit heti 2x fogyasztok mézzel keverve. A legjobb B-vitamin forrás véleményem szerint. Érdekes, hogy amik most előbújnak új hajszálak azok szinte mind kis tüsi szerű hajak, nem pedig vékony, finom végű hajnövekmények. Ez számomra azt jelzi, hogy a beültetett haj erős, hajhagymáim pedig kicsattannak az egészségtől.

Legközelebb a 8. hónapban jelentkezem, mivel szerintem sok változás nem lesz addig.
Üdv. a most hajbeültetésre váróknak!

2015. szeptember 21., hétfő

Nincs nap, mikor ne gondolnék arra, hogy helyes döntés volt a hajbeültetés!


Dúsul a hajam, így az 5. hónapban már egész jól látható a változás. Bár ahogy észrevettem, nálam nem hirtelen jelentkezik az áttörő sűrűsödés az 5. vagy 6. hónapban, hanem szép fokozatos.

Az egyik oldalon kicsit ritkábbnak tűnik, ez a valóságban is így van, de rengeteg mini haj van a kb. 3,5 -4 cm-es hajszálak között. A nap is rásüt, így kicsit világosabbnak tűnik

Hajbeültetés után 5 hónappal




Most a kertemből jelentkezem, végre nem a szokásos fehér fal előtt készültek a képek sem.Tükörben nézve (számomra) sokkal sűrűbbnek látszik. Panaszok nincsenek. dolgozom, élvezem a hétköznapokat az új sűrűsödő hajvonalammal. Remélhetőleg még sokat dúsul az elkövetkezendő hónapokban. Sportolok, igyekszem egészségesen táplálkozni. Nem teszem ki a hajamat hőnek, erős szélnek, és túl hidegnek, egyszóval vigyázok rá! Örömmel tölt el, hogy szinte mindenki pozitív megjegyzést tesz a dúsuló hajamról, láthatóan hónapról hónapra változik és ez engem nagy örömmel tölt el

Egy hónap múlva (fél évesen) újra jelentkezem.

2015. szeptember 4., péntek

Hajbeültetés után 4 hónappal

Már elszaladt 4 hónap mióta hajbeültetésen jártam a HairHungary Klinikán ahol 6200 hajszál került átültetésre. Most már látható változás észlelhető a fejemen. 

Meghagytam kb 2 cm-esre és láthatóan dúsul, de ez még nem az igazi. Még elvileg van 1-2 hónapom amíg igazán beindul a hajnövekedés. Minden eltelt hét számomra boldogság, látom a pici, új hajszálakat előbukkanni. Panaszom nincs (mikor lesz 2016.ápr. 16????).

Hajbeültetés után 4 hónappal




Továbbra is élesztő mézzel, olíva olajos bedörzsölést használok, plus Saw-Palmetto kapszulát, ami elvileg a DHT-re hat. Olcsó és organikus. Egy hónap múlva jelentkezem. Talán észrevehetőbb változás lesz. Addig hajrá..... hétköznapi teendők.....

Most hogy kicsit otthon voltam Magyarországon többen megjegyezték, hogy "de jó a hajad!, milyen jó lett a hajad,  fiatalosabb vagy" stb. Kell ennél több? Bárki aki hajbeültetésen gondolkodik, én bátran ajánlom, mert pozitív változást hoz minden téren az életbe!

2015. augusztus 11., kedd

A 3. hónapban

Nem, nem vagyok várandós!  Ez nem a Schwarzenegger  film! Már három hónapja, hogy  hajbeültetésem volt. (vagy micro-chip)? Na mindegy..... Nagy változás nincs az egy hónapi állapothoz képest, és panaszom sincs. 

Hajbeültetés után 3 hónappal
Itt-ott egy-egy újabb hajszál elő bukkan, a hajam nem vágtam le egy ideje, így most csaknem 2 cm-es. Minimális, nagyon enyhe dúsulás látható, de ez még nem a híres negyedik, ötödik hónap amikor is állítólag mindenkinek jobban beindul a hajdúsulás és a növekedés. Reménykedve várom az augusztus végét. Bár így is már sokan megjegyeztek, hogy milyen más a “fejszerkezetem”, jól néz ki, stb. Persze, mindenképpen jól néz ki a műtét előtti állapothoz képest.




Vitaminként, továbbra is élesztőt, mézzel, olíva olajos bedörzsöléssel használok (én ebben hiszek) csak természetes, natúr hatóanyagok. Valaki a boltokban kapható készítményekre esküszik. Persze, mindenkinek más használ. Ami érdekes, hogy hátul a beültetett területen ahol nagy pattanás szerű puklik voltak, onnan 2-3 hajszálas hajcsoportok jöttek ki valamiféle száraz bőr / hámdarabbal. Érdekes, nem tudom volt –e másvalakinek ehhez hasonló tapasztalata. A dolog hátterét tekintve, sejtem mi okozhatta.
Egy hónap múlva jelentkezem, talán a fotók is többet mondóak lesznek.

2015. július 3., péntek

Elrepült két hónap

Bizony, már két hónapja, hogy új hajvonalat kaptam. A műtét után rengeteg új hajszál jelent meg, szerintem észrevehetően kezd dúsulni.

Az átmeneti elhullás mellett beültetett, de megmaradt hajszalak beindultak, már másfél centisek voltak, de most egyenletesre ismét lenyírtam, fel cm-re. A növekedés ettől függetlenül folyik tovább, pattanások is jönnek-mennek.  Említésre méltó panaszom nincs.

Hajbeültetés után 2 hónappal
Hátul, a donor területen viszont elég fájdalmasak a puklik, hatalmas pattanások jelentek meg még úgy 3 hete. Kinyomás után erősen vérzik, gondolom ezek az egykori  “donor” lyukacskák, melyek valamiért kisebb gyulladást kaptak. Ezekre nagyon jó a svédcseppes bedörzsölés, ami mint tudjuk gyógynövények alkoholos kivonata. Amúgy B vitamin bombaként élesztőt eszem mézzel és oliva olajjal óvatos masszírozást is végzek a beültetett területen. Jót tesz, legalább is ez az én tapasztalatom.



Varom az augusztust, talán addigra, 4 hónaposan már latható lesz némi komolyabb dúsulás....